
Nem szakszerű szöveget szeretnék írni ezzel a lemezbemutatós cikkel, egyszerűen csak saját tapasztalaimat szeretném megosztani. Lakóhelyemen volt egy picike hifibolt, ahol huszonéves koromban több zenekedvelő ismerőssel csorgattuk nyálunkat a legújabb „zajkeltő” eszközökre és kiegészítőire. A kilencvenes évek vége felé az ezredforduló előtt nagy divat volt a hifi és már a házimozi rendszerek is nagyon a középpontba kerültek. Sokan vásároltak kompakt készülékeket is, amit az üzlet tulajdonosa többnyire a Yello együttes Flag című albumával tesztelt. A magyarázat erre az volt, hogy remek dinamika és hangzás érhető el vele és „eladja” a terméket. Kicsit blőd magyarázat, de működött, szépen fogytak az „egydobozos” mini hifik 🙂
Most 2020-ban az 1979-ben alakult zenekar kiadta a Point című lemezét. Hallgattam az albumot már digitális formában, vegyes érzelmekkel, de amikor megláttam LP-jét, automatikusan ráklikkeltem a megrendelem gombra. Felhívtam ügyvezetőnket, így mindjárt 2 db került a bevásárlókosárba, nehogy későbbiekben kiderüljön, hogy tetszik a lemez és vita tárgyát képezze, hogy kié legyen 🙂 Megérkezett a lemez a cégünkhöz és munka után azonnal feltettük, hogy belehallgatunk. Gondoltam, hogy hamarosan elindulok haza, de nem ez történt.
Végig hallgattuk a lemezt!
Ami a digitális verzión nem ragadott magával, azt a vinyl teljesen másképp adta vissza. Mindkettőket meggyőzött az analóg hang, remek munkát végeztek az albumon a hangmérnökök és a kiadó. Igényes albumot sikerült összehozniuk, ami digitálisan is pazarul szól, de az LP jelentősen javítja a zene élvezeti értékét. Számomra ismét bebizonyosodott, hogy van még hely a polcokon ezeknek a nagy fekete korongoknak …
Dunai Zoltán
Címkék: Hifi@ Copyright - Alkalmazott Akusztika Plusz Kft | Minden jog fenntartva! | Adatkezelési tájékoztató