Beszéljünk erről:

Milyen volt?

– „Szép, jó” – mondják Sanyi és Laci egyszerre.

Zsolti: „Igazából az volt a lényeg, hogy amikor odamentünk, óriási várakozással, hogy hú, mekkora lesz ez az egész történet, milyen lesz és hú és akármi, … és lefagytunk. De az még a Tibi arcán is látszott, ahogy lefagytunk, hogy ez tényleg ennyire jó!” És nem a hidegtől, mert nem volt hideg, hanem maga a táj. Az, hogy elmentünk repülővel, aztán átszálltunk egy kis repülőre, valami taxival elmentünk Gallöbe, és aztán amit ott láattunk: kis faházak, világbajnok! Hát úgy aludtunk, mint a mormota. Persze aztán mikor a Tibi kitalálta, hogy háromnegyed 11 van este, pont olyan világos volt mint itt most, úgy nagyjából, hát gondolod, és csináltuk és észre se vetted. Komolyan: elmentünk egy nagyon keveset sétálni, megnéztük, hogy mi van ott a környéken… Az a nyugalom, az a béke. Emberekkel találkozol, veled jön szembe és mosolyog! Hallod, itt nem találsz ilyet. Tényleg. A munkára és mindenre rátevődött ez a nyugalom. Elmondhatom azt, mert mindeki tudja, akárhova, elmentünk abban az időben dolgozni, még a Tibiben is volt valamennyi feszkó… meg bennünk is… És ez úgy összeadódott. De ahogy kiértünk oda, hallod, mintha ezt elvágták volna.

Laci és Sanyi: „Teljesen, de teljesen megszűnt.

Zsolt.: „Abban a pár napban, míg ott voltunk, nem kattogtunk semmin. Nem volt az, hogy azon kattogj, hogy mi van otthon, mi vár rád, stb, stb., hanem csak így élvezted azt, ami ott van.”

Zsolti folytatja: „Svéd húsgolyó! Hatalmas (mutatja), az eredeti! Szóval tényleg… Bementünk oda a kajáldába, jött a nő: „Szedjetek nyugodtan, még, ha kell még ott van, egyél, hajrá” Ott a helyi ember, ha valaki megjelent, hogy mi van, jó, rád nézett, annyi. Ha valakit megkértél, hogy bevigyen a városba, mert mondjuk csavart kell venni, vagy valami szerszámot, „hú, gyere barátom” viszlek!”

Hogy mi tetszett a legjobban:

Zs: „A táj. A táj, a légkör, az emberek, ezt tudnám így összehozni.”

L: „Az a nyugalom, ami ott van.”

Mi volt a legnagyobb kihívás?

Zs: „Nem volt olyan.”

S: „Sokáig aludni. Mert este 11-kor még dolgoztunk, mert láttunk, 5 órakor meg már keltem meg mentem sétálni. Ott aludni volt nehéz.

L: „Igen.”

S: „De ott jó volt a levegő is! Nem is voltunk fáradtak.

Semmit. Nem éreztem azt, hogy fáradt lettem volna.”

Mennél mégegyszer?

S:„Mindenképpen.”

Zs: „A munkában nem volt feszkó. Nem volt az, hogy őrjöngeni kellett a másikkal, hogy „figyelj te, mit csinálsz, hogy csinálod”, hanem leültél ZEN-be. És csak így csavaroztál, raktad a panelt, elvoltál magadnak, nem foglalkoztál semmivel, néha beszélgettünk, meg mit tudom én, de …. Nem jött senki, aki idegesített, ránk se néztek, senkit nem érdekelt, hogy ott vagy.”

L: „Ha valaki odajött, megnézett, az is csak bólintott egyet, mi visszabólintottunk, mert pont akkor Zsolti meg a Tibor elmentek be a faluba, gyalog… 3 km (nevetés). Szóval legközelebb erre egy autót szerzünk!”

S: „Szóval összességében jó volt teljesen!”

Zs: Most, hogy beszélgetünk róla, feltölt energiával. Tényleg, elég, ha rágondolok… Raktuk a profilt, meg összekötöttük a cuccot. Jó, valami előtérfal, ennyit kell csinálni, hogy legyen, majd kitalálom menet közben, matekolt rajta Tibi nagyon, megcsináltuk, ahogy kell, és úgy eltelt az a pár nap, mintha mit tudom én, mennyi lett volna.”

L: „Csütörtökön délben jött meg az autó, gyűjtött fuvar volt, elmentünk, lepakoltunk, 1 órakor nekiálltunk dolgozni, mert közben elmentünk ebédelni, szombat délután állt a fal. Vasárnap még annyit csináltunk, hogy az 1 m 20 centis falat, amit megcsináltunk, az sem tartott olyan sokáig. Vasárnap délben már készen voltunk. Aztán jött értünk a fuvar és menni kellett. Az OK, mert arról volt szó, hogy 4 órára jönnek értünk, de aztán előbb jöttek, már 3 óra környékén jött a taxi értünk, mert problémák voltak a repülővel, hogy vagy lesz, vagy nem lesz. Vagy haza tudunk jönni, vagy nem tudunk hazajönni.

Bántad volna, ha maradni kell még egy-két napot:

Együtt: „Nem, nem, nem, azt nem bánja az ember. Annyi lett volna, hogy max. hazaszólok, hogy „figyu, még maradunk egy kicsit, mert,… ja..!”

S: De amúgy igen, na azt nem bántuk volna, ha maradni kellett volna. Ott nem.

ZS: OK, hogy persze, jöjjünk haza, befejeztük a projektet, jöjjünk haza

Sanyi röviden beszúrja: „Egy kis időre ….”

Zs.: „De ha azt mondják, hogy figyelj, ott a következő, meg kell csinálni, akkor menjünk és csináljuk!”

S: „Lehet amúgy, hogy az más lenne, ott magának a helynek volt meg a varázsa (Gallő, ahol voltunk), a többi milyen lenne, nem tudom. De mennék szivesen.”

Zs: „Ha ugyanazt a levegőt kapom, mint ott, akkor bármikor. Se köhögés, se allergia, semmi. Ott nem volt semmi.”

Ha egy szóban, egy mondatban össze kellene foglalni, mit mondanál:

L: „Hajrá, megyünk mégegyszer!”

S: „Ugyanaz, menjünk mégegyszer!”

ZS: „Csináljuk!”

ZS: „Ezt tényleg nem lehet másképp leírni, csak így, ha mindannyian ezt mondjuk, úgy, hogy nem beszéltünk össze, mindenki ugyanazt mondja. Szerintem ez jelent valamit!”

Kikapcsolódik az ember! Ahogy elmentem itthonról, minden mást elfelejtettem.

Ahogy felszállt a repülő, és elhagytuk Magyarország légterét, nem gondoltam arra, hogy számlák, vagy valami, de ahogy visszajöttünk, és beértünk Magyarországra, egyből zizgett az agyam…”

Lehetne még ilyen és ehhez hasonló:

L: „Ahhoz képest, hogy én most ültem először repülőn, 55 éves fejjel…”

S: … „Na meg én is,ja!”

L: „Szóval én azt mondom, hogy bármikor!”

ZS: „Egy ilyet bármikor!”

L: „De nem csak Svédországba, akár Belgiumba (mégegyszer)…”

S: „.. Bárhova!”

ZS: „Mert a belga munka is jó volt. Ott csak az volt a baj, hogy dolgoztunk négy óra hosszát meg utaztunk 16-ot.”

L: „Háromnegyed 11-kor engedtek be minket, aztán 1 órakor már jöhettünk is vissza, Hollandiában szálltunk meg. De attól függetlenül az is jó volt, Tiborral mentünk, Zsolt is velünk volt, ott az autós távolság volt nagy.”

Ha változtathatnál valamit, mi lenne az:

L: „Nem változtatnék semmit.”

S: „Semmit!”

Zs: „A meglepetés ereje!”

S: „Semmit, üljünk gépre, menjünk!”

Zs: „Annyit talán, hogy tényleg legyen egy járművünk, az nem lenne hátrány. Főleg, ha egy olyan helyen vagy, ahol 3 km-re van a következő bolt és nem akarsz sétálni.”

Zs folytatja: „Meg az, hogy olyan jóízűen csináltál mindent. Amikor leültünk vacsorázni, kis falatkákat vágtunk, kis katonákat, eszegettünk, nem voltál tele, csak úgy ettünk és elvoltál…”

L: „Meg ott az a táj… És mi felmentünk a tetejére, lent meg a tó, ott is lent a lakóépületek… Svéd házak, de csak úgy elszórtan… Se elkerítve, semmi, teljesen más…”

Zs: „A szabadság… Nem azon kell rettegni, hogy jön a szomszéd és elviszi a csukádat.”

Április volt, nem volt hideg, kesztyű, stb…. ?

L: „Áh, dehogy, nem volt hideg, egy pólóban, egy vastagabb felsőben dolgoztunk,

S: „csak egy felső volt rajtam.”

Zs: „Tény és való, kabát nem mindig kellett.”

L: „Az igaz, hogy óránként változott a hőmérséklet, egyszer hideg volt, egyszer meleg, aztán elkezdett esni a hó, utána jeges eső, eső…”

Zs: „Utána aztán meg is áztunk, akkor mentünk el a boltba, Tibivel sétáltunk, na azért azt nem csinálnám mégegyszer.”

Zs: „Ja, és kép is készült, én meg kinyújtottam a nyelvem, Tibi meg: „Hogy te mindig elrontod a képet”!

„Pedig szerintem pont ez adja vissza, hogy ott jól érezte magát az ember.”

L: „Szó volt már róla, hogy lesz mégegy megbízás…. Csak jött a válság meg minden.”

S: „Bármikor újra kimennék.”

Zs: „Azt tudom, hogy ha oda kell menni és mellé kell rakni mégegyet, szólnék otthon, hogy ma nem megyek haza, csak négy nap múlva.”

L: „Indulhatunk! Pedig úgy mentünk oda, hogy csak egy konténert kell körbezárni, aztán amikor odaértünk, nem egy konténer volt ott, hanem kettő és nem értettük, hogy mi történt, nem tudtuk, hogy mi van. Aztán a másikat elvitték.”

Zs: „Ezentúl bármilyen célpont jöhet, figyelj, bármi jöhet, ami így fel tud tölteni.

Engem teljesen feltöltött, most, hogy beszélünk róla, teljesen érzem ugyanazt, (hogy milyen jó)!”

Lelkes csapat, akinek jöhet a várt vagy váratlan feladat. Akárhogy is alakul, mindenre vállalkoznak, ami jó vagy jó lehet, nincs akadály.

Címkék: Élmények