Cégünk a Dome Facility Services Group Kft. megbízásából 2019-ben Budapesten a Lajos utcában egy hatemeletes irodaház tetején lévő folyadékhűtők hanggátló fallal való körbe vételét végezte.
A kivitelezést megelőzően partnerünk zajmérést végzett, ahol megállapítást nyert, hogy a mért érték a határértéknél jóval magasabb. Ezt követően a helyszíni szemle után megterveztük a fal pontos méretét, a megrendelővel együtt átbeszéltük a lehetőségeket. Mivel a személyliftek alkalmatlanok voltak nyersanyagaink feljuttatására, így a jól képzett darus alvállalkozónk segítségével pár óra alatt felkerült a fal szerkezetének anyaga, valamint a fél négyzetméteres alfa panelek (TR35W) a lapostetőre.
Az első két napban a fal oszlopait tartó talpakat lefúrtuk, majd az U alakú erős bordákból elkészítettük annak keretét. Ezután megkezdtük az 𝞪 panelek becsúsztatását a felállított szerkezetbe, majd rögzítettük azokat. Ezt követően felhelyeztük a takaróelemeket, hogy az egyes falszakaszok és maga a fal teteje esztétikus legyen. A gépek tetején lévő ventilátorok zaját lamellás rendszerrel oldottuk meg, így alacsonyabb fal is elegendő a zaj csökkentésére és a folyadékhűtők levegő ellátását is folyamatosan biztosítani tudjuk. A közel 150 m² fal elkészítése kevesebb, mint két munkahét alatt történt meg.
A fal elkészülte után a próbaüzem következett, ugyanis korábban a két folyadékhűtő együtt nem üzemelhetett, mivel a szomszéd társasház lakóit nagyon zavarta a gépek zajkibocsátása. Ismét megmértük a készülékek zaját és mindenki örömmel tapasztalta, hogy 20,5 dB-el alacsonyabb értéket mértünk, mely így már megfelel a jogszabályban előírtaknak. Természetesen mindkét mérésről akkreditált jegyzőkönyv készült, amelyekből kiderül, hogy a hanggátló fal megfelelően működik. Megbízónk és a lakók is elégedettek lettek az eredménnyel, így már zavartalanul működhetnek a készülékek.
@ Copyright - Alkalmazott Akusztika Plusz Kft | Minden jog fenntartva! | Adatkezelési tájékoztató